2015. január 8., csütörtök

SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ MUNKÁK - AMIÉRT A TAKARÁSSAL KELL KEZDENI

         
 Építőiparos családban nőttem fel, ahol több szobafestő is tevékenykedett. Sokat vittek magukkal, amikor már a meszes vödröt elbírtam, szűrtem a meszet harisnyával, kéz alá dolgoztam, segédkeztem. Majd amikor levonultunk a régi szokások szerint a háziasszony több napig takarították a lakást utánunk. Idővel aztán kezdtek nőni az igények és elvárások, illetve ahogy az ember a munkájára igényesebbé vált, rájött, hogy nem túl dicséretes, ha a megrendelőnek több napos munkát adunk át. Ausztriában dolgozva azonban a takarás teljesen új fogalommá alakult át. Az árajánlatokon ez egy külön munkafolyamat, külön négyzetméter árral vagy óradíjjal. Az első munkák során meglepődve láttam, hogy sokszor az első egy két nap is ezzel telik el. Mindent alaposan le kellett takarni, maszkolni. Az itteni szokások jelentősen eltérnek a hazaitól. Az elvárás az alábbi: A munkánk teljes körű legyen, úgymond a-z -ig, mindent lefedjen. Sokszor csak egy lakáskulcsot kaptunk, a megrendelő vagy elutazott, vagy csak esténként tért haza. Mindent mi hoztunk, és a végén mindent mi vittünk el, semmi nem maradt ott tulaj részére, A hulladékot bezsákoltuk és elszállítottuk.





          Hogyan fogjunk neki a szobánk, vagy akár a lakásunk kifestésének a fentiek figyelembe vételével? Egy bútorozott szoba esetén azt mérjük fel, hogy amennyiben a bútorainkat középre helyezzük a szobánkban, marad-e megfelelő és elég hely a mennyezet eléréséhez a bútorok felett. Amennyiben nem, érdemesebb a bent lévő bútor mennyiségét csökkenteni, mert csak gátolnák a munkánkat. Ha lehetséges, a legjobb megoldás természetesen a teljesen kipakolt helység, ahol a munkánk során semmi sem akadályoz bennünket.

Mi általában a padló takarásával kezdünk . Ehhez inkább takarópapírt, mint fóliát használunk (természetesen fólia is jó takaróanyag), mivel a papír sokkal jobban bírja a létrázást és kevésbé csúszásveszélyes, mint a takaró fólia. A papírt a fektetés során maszkoló papírszalaggal a padlóhoz ragasztjuk, így akadályozzuk meg, hogy elcsússzon a munka során. a faltól indulunk a papír fektetésével és mi kb. 1 cm-t elhagyunk a faltól a papírral, majd itt fog a ragasztószalag a padlóhoz is és a papírhoz is ragadva rögzíteni





Majd a parketta szegély és a fal találkozási pontjánál is végig ragasztunk, hogy ezzel a szegély teljesen védve legyen a festéktől. Legyünk gondosak a ragasztás során, mivel ha a ragasztóval a falra is ráfedünk valahol, akkor a szalag eltávolítása után a régi festék fog látszani, amit mi "gondosan" megóvtunk, tehát a ragasztó szalagot itt pontosan a szegély élébe ragasszuk, de a falra már ne kerüljön belőle.


A következő fektetése a papírnak is hasonlóan történik, kb. 1 cm-t elhagyva kerül a padlóra a takaró papír, majd a képen látható módon leragasztjuk, ezzel a módszerrel a két takaró papírt a padlóhoz is rögzítjük, tovább csökkentve a csúszás veszélyét.






Az alábbi képeken egy lakás festése során kialakult képet láthatjuk. a padlót a teljes lakásban letakartuk első lépésként a fenti módszerrel, majd a bútorokat úgy helyeztük el, hogy a közte hagyott átjárók lehetőséget adtak a teljes plafon eléréséhez létrával is. A padló takarása után a bútorok takarófóliával történő védelme következett. A fóliát mi a papírhoz a padlóra leragasztottuk, hogy a por ne tudjon "alámászni", miközben esetleg csiszoljuk a falakat. A lámpák is fent maradtak, azokat fóliával védtük meg, arra vigyázzunk a lámpák, csillárok védelme során, hogy a fólia ne legyen közel a hőt termelő izzóhoz, mert könnyen ráéghet, vagy akár tüzet is okozhat.




Azok a falak, ahol bizonyos részét nem szeretnénk festeni, mint itt az alsó képen is a látszó tégla esetében, ragasztó szalaggal és fóliával védjük meg a felületet.



Itt már a befejező munkákat láthatjuk, a mennyezet és a falak már le vannak festve. 






A falon levő szerelvények védelme kétféle képpen is történhet, vagy takarjuk őket fóliával, ragasztó szalaggal, vagy leszereljük őket és a festés végeztével visszaszereljük a helyükre. Ez jó alkalmat ad a leszerelt kapcsolók, lámpák alaposabb takarításához, átmosásához. Volt ahol a régi elkoszolódott kapcsolókat, dugaljakat leszereltük, majd a tulajdonos egy napig mosószeres vízben áztatta őket ( műanyagból voltak, fémnél ez nem ajánlott!) . A visszaszerelés során azt hittük új szerelvényekkel van dolgunk, olyan szépek lettek az alapos tisztítás után. Ha viszont nem szeretnénk mondjuk egy kapcsolót leszerelni, a ragasztó szalagunkkal körbe ragasztva védeni tudjuk a festéktől az alábbi módon :








Ügyeljünk arra itt is, hogy csak a kapcsolóra ragasszunk, illetve "élbe" ragasszunk, mert ha átfedünk a falra vagy nem takarunk rendesen a kapcsolóra sok utómunka vár majd ránk. Az alábbi képen egy családi házban festettünk egy nagy helységet, ahonnan a bútorokat nem lehetett kivinni, ezért a szobát két részben festettük, az egyik felébe átraktuk a bútorokat és takartuk őket takarófóliával. A másik felét pedig festettük, majd pedig fordítva.





Gyakran használunk takaró filcet is a padlók védelme érdekében, ezeket nem ragasztjuk össze egymáshoz, mert nehéz róla a ragszalagot leszedni, hanem átfedéssel takarunk vele. Előnye, hogy többször is felhasználható és alul egy fólia felülettel rendelkezik, ami a takart felületre kerülő nedves anyagokat, esetleg kiborult festéket nem enged átfolyni a padlóra. Jó ötlet a létrák lábát ezzel az anyaggal betekerni duplán, majd ragasztószalaggal rögzíteni a létra lábán. Ezzel elkerülhető, hogy a létra sérülést okozzon a padlón. Az alábbi képen láthatjuk ezt:






 Egy másik lakás, ahol festettünk, a padló védelme itt is jól látható, majd ezt követi az ablakok és bútorok fedése:



Ablakok és nyílászárók esetén szintén fontos a védelem, a falfestéktől a tokot és az ajtó lapot is védeni kell takarással, fóliázással. Az ablak és a fal találkozásánál a tokra ragasztunk a szalaggal a fentebb már vázolt "élbe ragasztás" módszerével. A párkányokat szintén fontos védenünk fóliával. Az alábbiakban a takaró anyagok kerülnek bemutatásra:

papír ragasztó szalagok, többféle méretben :


Takaró papír tekercsben és takaró fóliák:




ragasztós csíkkal rendelkező takaró fóliák:



Szerszámok, eszközök, amikre szükségünk lesz:

















2015. január 2., péntek

TÉGLA KERÍTÉS KÉPEI BÉKÉSBŐL

Békésben egy séta során láttuk ezt a tégla falat, ami egy kerítés a két udvar közt. Egy ötletként szolgálhat, ha bontott téglából szeretnénk otthon kerítést építeni. Érdemes az oszlopokat és a közöket is jól megfigyelni. A vízszigetelés hiánya viszont megmutatja magát, a lentről jövő nedvesség már régóta dolgozik a falban.